2016. június 13., hétfő
Vágóhídon jártam, őrült csodát láttam!
 | |
|
 |
| Fotó: Mernyó Ferenc Forrás |
 |
| Fotó: Fülöp Noémi ~ Imeon Photography Forrás |
Olyan napon vagyok túl, hogy a szavak csak úgy hömpölyögnek bennem. Az történt, hogy igazi kém lettem. Ugyanis szervesen, szorgosan és lelkesen beépülhettem az Anna and the Barbies egy teljes napjába. (Majdnem) legelejétől a (majdnem) legvégégig. Ez a poszt azonban nem csak Annának, Siminek, Dávidnak, Marcinak és Tominak szól. Nekik is, de mindazoknak is, akik a háttérben, néha szó szerint megbújnak, miután izzadtra, porosra dolgozták magukat!
 |
| Saját fotó |
Na, de kezdjük az elején. Ez a napom máshogy telt, mint általában. Reggel kilenckor, a második kávé és email-ek ellenőrizgetése, agyamat a munkára hangolás helyett, a vágóhídon álltam. Ez így már magában elég lenne a hatás kedvéért, de azért van tovább. A vágóhídon álltam, és szamurájsisakban tükröződő dolgokat fotóztam. Aztán több csillió forint értékű hangerősítő és egyéb felszerelést, berendezést őriztem. Teherautóknak adtam útbaigazítást. Sajtós repi ajándékokat gyártottam, utolsó pillanatos tracklisteket írtam, marhafejet próbáltam több-kevesebb sikerrel gyertyákból kirakni. És ez csak a jéghegy csúcsa...
 |
| Fotó: Ambrus László Forrás |
El-ké-pesz-tő. Először is az, hogy micsoda munka van egy ilyen esemény mögött! Eddig is tudtam, csak nem sejtettem. :) Maga a zártkörű, mégis mindenkinek szóló koncert cirka fél óra volt, de az a rengeteg előkészület, ami megelőzte, teljességgel bebizonyította számomra, hogy ebbe a munkába bizony kell a szív-kraft, azaz a szenvedély. Volt, aki pakolt, szerelt, fúrt, faragott, más bevásárolt, volt, aki nekünk, azaz a staffnak főzött ebédet, hőséget és csirkecombokat megvető bátorsággal! Smink, vizuáltechnika, hangosítás, világosítás, rendezés, felolvasás, pózolás, szamurájkodás, cirkuszolás, blogger megfigyelés... Máskor egy hónap alatt (se) történik velem ennyi minden, csak azt sajnáltam, hogy nem kamera a fejem, mert lett volna mit rögzíteni. Még jó, hogy voltak profi szakemberek, akik megtették helyettem. A képekről nem is beszélve... Magukért beszélnek! :)
A hely, avagy a vágóhíd, valaha volt mészárszék miliője eleinte taszított és gombócot tuszkolt a torkomba, de ahogy több időm volt kicsit egyedül bebarangolni, a falakról visszacsapódó előkészületek hangjával a fülemben, megszállt valami ódon, rezignált zsongás. Szépen fokozatosan megtöltöttük munkával, művészettel, színekkel, élettel, elűzve a halál faltól falig bolyongó szellemét. Már-már szinte szépnek láttam. Legalábbis olyan hangulatúnak, ami jó időre a bőröm alá költözött, mint egy felszívódó tetoválás. Egyre rajzolódtak ki a részletek, és már nem a meghalni készülő állatokat láttam, hanem az életet. Aztán berobbant a falak közé az az élet, Ami őrült, szőke haja van, megbotránkoztató grimaszai, barbi lábakból font töviskoszorút hord, és énekelve mássza meg a tűz- (vagynemtudommilyen) létrát. Na akkor szabadult el a mennyei pokol igazán...
Egy darabig a stáb többi tagjával bújtam meg az ódon falak között, hallgatózva és leskelődve, kinek hogy tetszik a néhol hátborzongató, paraparkokat megközelítő élmény, majd megkaptam a cinkos utasítást Szabó K. István rendezőtől, hogy menjek, és vegyüljek a sajtó közé, ha már írni szándékozom róla. :) A továbbiakban történteket úgy tudnám leírni, mint egy posztapokaliptikus, szürreális természetfilmet, ahol a földön, utolsóként életben maradt sajtósok részesei lehetnek, ahogy az úgy nevezett Élet és Halál pillangó, e kopott, penészes, idő által megkötött vérfoltos falak között gázálarcból kikelve, először osztódik, és miután leképezte saját magát, egyetlen órát tartó, vonaglással, tűzzel, szenvedéssel és extázissal megtöltött életét éli.
Anna leképzett mása, Maria Kokh-Kukes cirkuszművész, aki, mint Anna egója, először Annát szúrta fejbe kardokkal, majd Anna döfte át a másik egó testét lándzsákkal. Igazi művészetek Noé bárkája volt, amiben részt vettek még szamurájok, kortárs írók, költők, akik bebörtönzött, rab oroszlánokként rótták a köröket és mormolták saját imáikat, amik nyikorgó, csöpögő ereszeken keresztül jutottak el a befogadó fülekhez vagy csorogtak le a koszlott csempén... Szimbólum volt itt minden, amit csak az nem vesz észre, aki szánt szándékkal vak a világra és utópiára.
 |
| Saját fotó |
A hely, avagy a vágóhíd, valaha volt mészárszék miliője eleinte taszított és gombócot tuszkolt a torkomba, de ahogy több időm volt kicsit egyedül bebarangolni, a falakról visszacsapódó előkészületek hangjával a fülemben, megszállt valami ódon, rezignált zsongás. Szépen fokozatosan megtöltöttük munkával, művészettel, színekkel, élettel, elűzve a halál faltól falig bolyongó szellemét. Már-már szinte szépnek láttam. Legalábbis olyan hangulatúnak, ami jó időre a bőröm alá költözött, mint egy felszívódó tetoválás. Egyre rajzolódtak ki a részletek, és már nem a meghalni készülő állatokat láttam, hanem az életet. Aztán berobbant a falak közé az az élet, Ami őrült, szőke haja van, megbotránkoztató grimaszai, barbi lábakból font töviskoszorút hord, és énekelve mássza meg a tűz- (vagynemtudommilyen) létrát. Na akkor szabadult el a mennyei pokol igazán...
 |
| Fotó: Ambrus László Forrás |
Egy darabig a stáb többi tagjával bújtam meg az ódon falak között, hallgatózva és leskelődve, kinek hogy tetszik a néhol hátborzongató, paraparkokat megközelítő élmény, majd megkaptam a cinkos utasítást Szabó K. István rendezőtől, hogy menjek, és vegyüljek a sajtó közé, ha már írni szándékozom róla. :) A továbbiakban történteket úgy tudnám leírni, mint egy posztapokaliptikus, szürreális természetfilmet, ahol a földön, utolsóként életben maradt sajtósok részesei lehetnek, ahogy az úgy nevezett Élet és Halál pillangó, e kopott, penészes, idő által megkötött vérfoltos falak között gázálarcból kikelve, először osztódik, és miután leképezte saját magát, egyetlen órát tartó, vonaglással, tűzzel, szenvedéssel és extázissal megtöltött életét éli.
 |
| Fotók: Ambrus László Forrás |
Anna leképzett mása, Maria Kokh-Kukes cirkuszművész, aki, mint Anna egója, először Annát szúrta fejbe kardokkal, majd Anna döfte át a másik egó testét lándzsákkal. Igazi művészetek Noé bárkája volt, amiben részt vettek még szamurájok, kortárs írók, költők, akik bebörtönzött, rab oroszlánokként rótták a köröket és mormolták saját imáikat, amik nyikorgó, csöpögő ereszeken keresztül jutottak el a befogadó fülekhez vagy csorogtak le a koszlott csempén... Szimbólum volt itt minden, amit csak az nem vesz észre, aki szánt szándékkal vak a világra és utópiára.
 |
| Fotó: Ambrus László Forrás |
 |
Fotó: Ambrus László
|
 |
| Fotó: Pályi Péter Forrás |
Én köszönöm a sokszor láthatatlan csodacsapatnak, hogy befogadtak, egy percig sem kezeltek kívülállóként, remek embereket ismerhettem meg, és biztosíthatok mindenkit, hogy Anna és a fiúk a legjobb segítő kezekben vannak!
Részemről, a valaha volt legszürreálisabb élmény részese lehettem, amit már otthon megkérdőjeleztem, hogy vajon tényleg megtörtént? Még szerencse, hogy dokumentált lett az esemény, számos fotó és cikk született róla. Válogassatok kedvetekre, és ha részesei akartok lenni az Utópia és az AATB turné egyre bizarrabb állomásainak, ne maradjatok le a közelgő eseményekről!
Vágóhíd ~ werkfilm:
Cikkek, interjúk (a teljesség igénye nélkül):
 |
Fotó: Ambrus László
|
És a nagy, firssítő, gyöngyöző újdonság, Reczer Gábor és a Reczer Ser jóvoltából elkészült az Anna and the Barbies sör is, a SATU! Volt szerencsém kóstolni már. Pont olyan, mint a banda; kicsit vad, de nyomokban mégis édes, ütősen frissítő! ;)
AZ UTÓPIA EREJE LEGYEN VELETEK!
Miamona
 |
| Személyes kedvenc képem! Fotó: Fülöp Noémi ~ Imeon Photography Forrás |
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése