2015. november 8., vasárnap
Az én elsőm...
Bárszéken állva,
Tömeg fölé látva,
Sikítva örülve,
Ingatagon ölelve,
Szemedbe nevetni,
Kótyagosan szeretni,
Érezni, hogy élek,
S van még mit reméljek... :)
AATB-ül mondva:
„Jó néha sötétben Holdat nézni,
Hosszan egy távoli csillagot igézni.
Jó néha fázni, semmin elmélázni,
Tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
Tele szájjal enni, hangosan szeretni.
Jó néha magamat csak úgy elnevetni,
Sírni ha fáj, remegni ha félek,
Olyan jó néha érezni, hogy élek.”
Azt mondják az ember soha nem felejti el az első csókot. én meg azt, soha nem felejti el az első Anna and the Babries élményt sem! A tünetek hasonlóak: heves szívdobogás, táguló pupilla, mélyülő lélegzet, belső, mindent átjáró lüktetés... A most ereje és a zsibongó élmény, ami idővel hangulat-, szín-, hang- és érzelemfoszlányokká szelídül.
2015. november 3., kedd
Budavár, az AATB oda vár(t)
Az idő már kicsit csípősbe, színesbe forduló, a nap még fel-felcsillantja a közelmúltat, a nyarat, ami már csak messziről integet (volt mindez igaz, midőn e bejegyzést kezdtem fabrikálni). Patinás, festői környezet, ahol csak úgy lenni is jól esik néha, nem hogy ilyen díszletben egy ugyan kicsit családias, de csalogató színpad előtt izgatottan várakozni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)