2015. november 8., vasárnap

Az én elsőm...


Bárszéken állva, 
Tömeg fölé látva, 
Sikítva örülve, 
Ingatagon ölelve, 
Szemedbe nevetni,
Kótyagosan szeretni,
Érezni, hogy élek, 
S van még mit reméljek... :)



AATB-ül mondva:
„Jó néha sötétben Holdat nézni,
Hosszan egy távoli csillagot igézni.
Jó néha fázni, semmin elmélázni,
Tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
Tele szájjal enni, hangosan szeretni.
Jó néha magamat csak úgy elnevetni,
Sírni ha fáj, remegni ha félek,
Olyan jó néha érezni, hogy élek.”

Azt mondják az ember soha nem felejti el az első csókot. én meg azt, soha nem felejti el az első Anna and the Babries élményt sem! A tünetek hasonlóak: heves szívdobogás, táguló pupilla, mélyülő lélegzet, belső, mindent átjáró lüktetés... A most ereje és a zsibongó élmény, ami idővel hangulat-, szín-, hang- és érzelemfoszlányokká szelídül. 




forrás: google
Én ugyan már nagy vonalakban elmeséltem az elsőt >itt<, de gondoltam nem árt a blogon is, ha már van, feleleveníteni a szép emlékeket. Szóval, helyezkedjetek el kényelmesen... Kortyoljatok valami jóból, ami árt ami finom és meleg... 

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz se volt... (Dehogyisnem!) Május dereka volt. A fák már virágba borultak, egymás után, sorban adták meg bimbóikat a tavasz csábításának. Tavaszi lányként, épp a születésnapomat ünnepeltem, jobban mondva inkább keseregtem, belém mart ugyanis az érzés, hogy én soha nem csinálok semmi "őrültséget". E bolondosan fájó gondolatot megosztottam párommal is, aki pikírten csak annyit jegyzett meg: Tőled már az is elég nagy őrültség lenne, ha mondjuk... elmennél egy koncertre?! Több sem kellett, azonnal felpiszkálta a bennem szunnyadó Gyáva forradalmárt, válaszul közöltem, hogy akkor most azonnal vehet is két jegyet, mindegy mire, nem érdekel, tőlem akár Marilyn Mansonra is mehetünk, majd én megmutatom... Párom pedig nem csak a szavak, de a tettek embere is, így történhetett, hogy alig két órával később már a roppant hangulatos Kobuci kertben iszogattam egy hordóból hordóról (nem mindegy! :D), miközben elképzeltem ki is lehet az az Anna, és vajon mennyire lesz nehéz elviselni a viháncoló, tini (?) barbie-kat... (utólag is bocs! :)) Még az is átfutott az agyamon, biztos kell-e ez nekem, de akkor már nem volt visszaút.

Épp a legjobban beszélgettünk, amikor közölték, hogy akkor kezdődik a koncert, én meg is felejtkeztem róla, hogy ezért jöttünk, csalódottan konstatáltam, hogy akkor most 1. ki kell bírnom valamit, ami valószínűleg úgysem fog tetszeni és 2. mindjárt vége a szülinapomnak is... 

Forrás
Először a zenekar jött a színpadra, és azt kérdeztem magamban, vajon hol vannak a barbie-k, ők később jönnek? Akárhogy is, négy pasi máris jobbnak tűnt, mint számítottam, kacéran párom fülébe is súgtam, lehet, hogy én kapok az este barbie-kat és nem ő?! :P  A zene okés volt. Egyre okésabb! Rock! Ez az, ez kell nekem. Attól lehet megőrülni. Erre felzendült egy hang. Öblös volt, és vagány, és valahogy, nem is tudom, fú, mondom, ez kiből jön? tekeregtem jobbra-balra, aztán messziről megláttam valami fura hacukába öltözött nőszemélyt (bár ez nem volt olyan egyértelmű), aki épp akkor jelent meg a színpadon. Na, mondom, ő lesz Anna. És akkor tényleg a fiúk a barbie-k. Mekkora poén már?! 

Forrás
Párom legnagyobb meglepetésére egyre jobban élveztem a koncertet, a refréneket általában második, harmadikra már dúdolgattam, szépen artikuláltam felé, hogy értse, hogy én most elkezdtem megőrülni! ♪Dokumentált, hogy jól vagyok!♪ Hamar rájöttem, hogy elkövettem a két legnagyobb hibát, amit rajongó egy AATB koncerten elkövethet: 
1. Nem mentem előre. 
2. De még ülve is maradtam.

Na nem sokáig, mert hirtelen rájöttem, hogy egy nem túl stabil, de magasított bárszéken ülök, az angyalok meg vigyáznak a szülinapjukon ennyire extrémen (:D) őrültködni vágyó emberekre, így párom hirtelen két lábat látott maga mellett. A példámat több hátul rekedt ember is követte, egész kis széken táncolós szekciót alkottunk.

Forrás
Anna meg időközben levette a maszkját, és velúr-latex, 2 millió centiméteres sarkú csizmájában megindult a BÁRPULTON! kapaszkodva, mikrofonnal a kezében, és a dolgozók meglepetésére, osztogatta kifelé az éppen csapról lefejt söröket! Én addigra már teli torokból kiabáltam, hogy Hajrá Anna! Ez az Anna! Gyerünk Anna! Gyere a hordómra is Anna! Szeretlek Anna! És szeretlek Barbie-k! Az őrült, téboly közepette elkezdtek tudatomig hatolni a dalszövegek is, így hol jól felfújtam magam, hol majdnem elbőgtem, hol meg kótyagosan szerelmes lettem, azaz megéltem egy nő átlagos, szokásos félóráját. Csak mindezt szinte percenként. Töltést kaptam. Tarkón vágást, hogy nézzél már néha körül, mi nem frankó, majd egy újabb tockost, hogy azért is nézzél, és lássál is, ami meg frankó... Én meg néztem és láttam is. Lényeg, a lényeg, ha az egész évből egyetlen napot/ estét lehetne újraélnem, azt hiszem, ez lenne az. Elfogult lenék?! De még mennyire! ;)
forrás: google
Így, bár nem ugrottam ki repülőből, nem vetettem magam mélybe egy gumikötélen lógva, nem ültem meg tébolyodott bikát, nem feküdtem kígyófészekbe, nem játszottam orosz rulettet, végül mégis csak sikerült annyira, és úgy megőrülni, amennyire és ahogy pont jó volt, és jó még ma is. Nem is gondoltam volna, hogy a lelki zsinórom ennyire hozzábogozódik a zenekarhoz és Annához, csak azon kaptam magam, hogy otthon is a zenéjüket hallgatom újra és újra, és nézek minden fellelhető videót, cikket, interjút, és a vonzás egyre erősebb. Mert nem elég a zene, nem elég egy hang, egy együttes. Kőkemény kémia kell. Személyiség, kisugárzás, földtől csak annyira elemelkedés, ameddig még mások is követni tudnak. Ezt kaptam és kapom a csapattól, ettől lettek pont ők az az egy, akiket immár nem cserélnék el senkiért és semmiért! 

Forrás
Biztos vagyok benne, hogy aki volt már AATB koncerten, márpedig jobb-fent a mini-szavazás is egyre inkább azt mutatja - ezúton is köszönet mindenkinek, aki szavazott -, annak van mit mesélnie! :) Ezért, ha van kedvetek, és benne vagytok a játékban, meginvitálnálak benneteket, hogy osszátok meg velünk ti is az első találkozás történetét!




~°°~_____________________________~°°~
~Erre a linkre kattintva röviden leírhatjátok ti is az első élményeteket. 
~Határidő: 2015. december 6. éjfél! 
~°°~_____________________________~°°~


A legjobb, legemlékezetesebb történetekből szemezgetve pedig összeállítanék majd egy újabb bejegyzést, ahol más is megismerheti a Ti elsőtöket is. Hiszen, mint az együttes, a blog is értetek, és veletek van! :)

 A fent említett Kobuci Kertes koncert teljesen egészében megtekinthető, újra átélhető itt:


A zene legyen veletek,
Miamona 

Bejegyezte: dátum:
Címkék: , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)